Helyi összefogással, önkormányzati támogatással fogadtunk örökbe egy közterületet
A Budapest II. kerületi Hidegkúti út Kossuth Lajos utcai torkolatával átellenben található területet parkolásra használják a környékbeliek. Zúzott köves, murvás, durva, rendezetlen és elhanyagolt volt egészen a közelmúltig a felülete, amit a szél könnyen felkapott, és porként vitt tovább, az eső pedig sarassá dagasztott. A parkolás szabályozatlanul, ad hoc módon történt, sokszor nem kihasználva a rendelkezésre álló területet, és maga után vonzva a közterület-felügyelet büntetését, akik zöldfelületre parkolás miatt büntettek itt.
A kereszteződésen nagyszámú gépkocsi hajt át, tekintettel arra, hogy az Arad – Galóca – Kőhegyi utcák által határolt tömbnek a hármashatárhegyi (egykori) vitorlázó repülőtérre vezető Arad utca az egyik legfontosabb feltáró útvonala. Mindeközben az Arad utca Hidegkúti úti torkolatánál több kisebb bolt és a környéken élők körében népszerű szolgáltatás (hús-és hentesárú, élelmiszer, bor, festék, virág, zöldség-gyümölcs, fagylalt stb.) is található.
A környéken működő boltok, kisvállalkozások keresték meg egyesületünket azzal a kéréssel, hogy fogadjuk be az elhanyagolt közterület örökbefogadására irányuló pályázati szándékukat, tekintettel arra, hogy a pályázaton csak civil szervezetek (illetve egyházak, társasházak) indulhatnak. Az egyesület több szállal kötődik a szóban forgó, igen frekventált közterülethez, és maga is szívén viseli annak sorsát, így nem volt akadálya az együttműködésnek.
A rendezendő közterület jövőbeni fenntartását, a megszépülő és kizöldülő felületek ápolását és gondozását a bolttulajdonosok – a pályázati projekt időszak leteltét követően is, hosszútávon – vállalták, erről külön együttműködési megállapodást írtak alá egyesületünkkel. A projekt teljes költségvetése kb. nyolcszáz-ezer forint volt, amelynek a felét az önkormányzat biztosította a Fogadj örökbe egy közterületet pályázat keretéből, a másik felét a bolttulajdonosok (a húsbolt, a kertészet, az ingatlan-közvetítő, a borszaküzlet, a lottózó, a két zöldség-gyümölcs bolt és az élelmiszer áruház épületének tulajdonosai) együtt állták.
A parkolásra szánt felületet szürke térkővel burkoltuk, mégpedig oly módon, hogy a parkoló kiosztások bordó térkővel lettek kirakva, és ugyancsak bordó térkövet használtunk az eddig szinte láthatatlan és használhatatlan járda kirakására, kiemelésére. Az Arad utca síkjához a járdafelület K szegéllyel csatlakozik. A parkoló két oldala és felső vége kerti szegéllyel lett lezárva. Néhány zsalukő kihelyezésével virágtartó ládákat alakítottunk ki, amelyekbe virágokat ültetünk majd. A parkoló felett egy kb. 20 négyzetméteres zöldfelületet alakítottunk ki, amelyet alacsony növésű, talajtakaró növényekkel ültetettünk be, hogy a beláthatóságot semmiképpen ne zavarják egyik irányba sem.
A növényeket az önkormányzat Komposztáló Kerület Programja keretében előállított intézményi lombkomposzttal dúsított termőföldbe ültettük, a talajt pedig a komposztprogramhoz kapcsolódó önkormányzati ágaprítási szolgáltatás során keletkező faaprítékkal takarjuk majd be, amely védi a talajt és a növényeket a kiszáradástól, tápanyagot és esztétikusabb megjelenést biztosít az újonnan kialakított zöldfelületnek. A komposztot a Hűvösvölgyi Óvoda ajánlotta fel e célra, és az óvó nénik a gyerekekkel a növényültetésnél is segítettek, ami szépen illeszkedik az óvoda környezeti nevelési programjába, miközben a gyermekek élő példán keresztül láthatták, hogyan hasznosulnak helyben az óvodakertben keletkező zöldjavak.
A végeredmény önmagáért beszél: